A kültéri táblák általában az érintett épületek, épületrészek bejáratait jelölik. Az irányok jelölhetők térképen – alaprajzi, helyszínrajzi kialakítással -, vagy hagyományos irányjelzésekkel. A kültérben elhelyezett bejárati táblák az intézmény vagy az adott intézményrész főbb adatait, funkcióit mutatják.
Tapintható térképek általában az épületeken belül kapnak helyet. A térképek az épület alaprajzának bemutatásával segítenek az egyes funkciók megtalálásában. A könnyebb áttekinthetőség érdekében kontrasztos, az egyes funkciókat különböző színekkel kódolva érdemes ábrázolni, ami a gyengénlátók számára is hasznos.
Vakok önálló tájékozódásában segít, ha az intézmények információs rendszere tapintható jelekkel, Braille-feliratokkal is kiegészül. A Braille-írás alkalmazása elsősorban Európai Uniós pályázati forrásból megvalósuló beruházásoknál fordul elő, pedig amellett, hogy egyébként is kötelező (ld. Törvények, rendeletek), több 10.000 potenciális ügyfelet jelent a taktilis információs táblák alkalmazása.
Névtáblákkal, funkciójelző táblákkal jelöljük az épületen belül az egyes funkciókat, helyiségeket. A táblákat a helyiségbe vezető ajtó mellett a falra, vagy fix ajtószárnyra javasolt szerelni; ne szereljünk információs táblát nyílószárnyakra, hogy az ajtók zárása-nyitása ne gátolja a táblák láthatóságát.
Sok esetben hasznos lehet, ha a táblákon megjelenített információkat cserélni lehet. Ha az egyes információ-elemek külön is cserélhetők, azzal időt és pénzt egyaránt nyerhetünk, hiszen elég csak a megváltozott adatok feliratait elkészíteni és kicserélni, nem kell az egész táblát újra legyártatni.
A beltéri táblarendszerekhez hasonlóan a kültérben elhelyezett információs táblák esetén is szükség lehet a táblák cserélhetőségére. Kórházak, ipartelepek, szolgáltató centrumok vagy más közintézmények számára egyaránt fontos lehet, hogy a területükön lévő szolgáltatások elérhetőségéről naprakészen tájékozódhassanak a látogatók.